Angyal vagy a szememben

Csillagfény táncol a lenyugvó nap aranykarimáján. Tavasz van vagy inkább kora nyár? A madarak éneke halkul, csitul. Érzem az arcomat simogató hold hideg érintést. Megfogod a kezem. A levegő megtelik halk szavaid szimfóniájával. Boldogságot és szárnyakat adsz, úgy, hogy nem is tudsz róla.
Látom, ahogy rám mosolyogsz a felhőkre. Aztán pillantásod rám vándorol, majd elveszik a mindenségben. Hideg kezeimmel megszorítom meleg ujjaidat, hozzád simulok és élvezem a naplementét. Veled együtt. Békésen, mintha életünk végéig tartana a pillanat, amikor szárnyaidat kitárva ölelsz magadhoz az alkonyatban. A nevemet suttogod. A végtelent. Mikor a menny kapuja kinyílik, s ránk telepszik az éjszaka.
Csend van. A játszadozó szellő finoman fonogatja a hajam. Te pedig nevetsz. Csilingelőn, s oly édes hangon, mint a friss méz.
A csillagok tengerén át a Nagy medve keresi bocsát az égben. Ollóit csattogtatja a Rák, kecses szárnyait lebegteti a Hattyú, a Sárkány lángot vet az ég boltozatára. Lehunyom a szemem.
Meghallom Pegazus patadobogását, aztán víg nyerítését. Puha orrát az arcomnak érinti, és lassan belefúj a fülembe. Mosolyogva nyitom ki a szemem.
Az Egyszarvú is csatlakozik hozzánk, Pegazus mellé áll, s azt várják, így ketten, hogy felüljünk fenséges hátukra.
Rád nézek. Suttogom a neved. Megölellek, majd mind a ketten felszállunk a láthatatlan nyergekbe, belekapaszkodunk a hófehér sörényekbe és vágtázva ráugrunk a csillagokra.
Csaba királyfi csillagösvényén jutunk el a lélegzetelállító Égi palotába.
Lassan lecsúszom Pegazus hátáról, te pedig ott állsz Monocerus előtt, rám várva s kezedet felém nyújtod, mosolyogsz. Angyal vagy.
Kinyitom a szám, hogy elmondjam, mennyire szeretlek. De ujjadat az ajkamra helyezed. Lágyan megcsókolsz, s mintha ez egy álom lenne, megölelsz s én felébredek belőle.
Már napfény kopogtat az ablakon… Téged kereslek, hiszen vágyom arra, hogy veled legyek… Vagy csak álom volt…? Kinyílik a szobám ajtaja, várom, hogy anya bejöjjön, de senki sem lép be.
Kikászálódom az ágyból, a nyitott ajtóhoz megyek, te pedig ott állsz, mosolyogva, a hajad megmagyarázhatatlan szél lebegteti. Kitárul nagy, hófehér szárnyad, melyek olyan megnyugtatóak számomra.
És amikor nevetsz, a szoba megtelik csicsergő madarakkal. Szeretem, amikor boldog vagy…
Kitárod a karod… s én szinte repülök a karjaid közé. Megölelsz. A nevemet suttogod, én a tiédet. A pillanat pedig, amikor rájövök, hogy nem csak egy látomás vagy… csodálatos. Hiszen te csak az enyém vagy, örök életen át.